Mit tekintünk új tudományos eredménynek?

A Geomatikai Közlemények Tanácsadó Testülete és Szerkesztőbizottsága új tudományos eredmény alatt olyan mérési és modellszámítási adatokat és eljárásokat, ezeken alapuló elemzéseket, módszertani és elméleti leírásokat, számítógépes algoritmusokat ért, amelyek a kézirat lényegi részét képezik és legalább 50%-ban még publikálatlanok, vagyis sem nyomtatott, sem elektronikus formában nem kerültek közzétételre, se a szerző(k), se más természetes illetve jogi személy által, se magyar se idegen nyelven. Általános irányelvként alkalmazandó, hogy az átfedés más publikációkkal csak a tárgyalás megértéséhez, a következtetések alátámasztásához feltétlenül szükséges mértékű lehet. Egy kézirat újdonságtartalmát célszerű a Bevezetés részben kihangsúlyozni, mert ez megkönnyíti a bírálók számára annak megítélését, hogy a kézirat új közlésként fogadható-e el. A rövid magyarázatokkal ellátott, a korábbi kutatási eredményeket közlő hivatkozások, amelyek a kutatás előzményeit, hazai és nemzetközi beágyazottságát tárják fel, is ezt segítik.

Mit tekintünk lektorálási folyamatnak?

A folyamat során az első lépés a beérkező, interneten keresztül feltöltött kézirat előzetes szakmai és formai vizsgálata a szerkesztői-rendszer által a megadott témakör(ök) alapján kijelölt felelős szerkesztő által. Ennek célja az, hogy

  1. a felelős szerkesztő megállapítsa a tudományterületi megfelelést,
  2. a felelős szerkesztő megállapítsa a közlés újszerűségét,
  3. a szerző javíthassa a legkirívóbb formai hibákat és tartalmi hiányosságokat még a tényleges bírálati folyamat megkezdése előtt.

Amint a felelős szerkesztő a kéziratot bírálatra alkalmasnak találja, kiválaszt két olyan szakértőt, akiknek személye vélelmezhetően összeférhető és nem áll érdekellentétben a szerzővel (szerzőkkel). A bíráló személye a szerzők és a másik bíráló felé anonim, de az anonimitás mellőzése kérhető a bírálói felületen keresztül, a bírálati űrlap kitöltésekor. A bírálati folyamat akkor kezdődik, ha a két elfogadott bírálati felkérés a felelős szerkesztő rendelkezésére áll. A bírálóknak 30 nap áll rendelkezésükre bírálataik elkészítéséhez. A levelező szerző csak akkor fér hozzá a bírálatokhoz, ha mindkét bíráló lezárta a maga bírálatát. Ezzel egyidejűleg a bírálók is megtekinthetik egymás bírálatait az anonimitás megtartása esetén is. A szerzőknek szintén 30 nap áll rendelkezésre a javítások és módosítások elvégzésére. A bírálat során az internetes kéziratkezelő-rendszer bírálói felületén a bírálati űrlap kötelezően kitöltendő és ehhez rövid magyarázatok fűzhetők. Ezen túlmenően egy részletes szöveges bírálatot és/vagy a korrektúrázott kéziratot kötelező feltölteni. Az aktuális bírálati ciklus csak ezen feltételek teljesítése után zárható le. A bírálat részleges mentése biztosított.

A kéziratok kezelésének szabályai, etikai kérdések

A Geomatikai Közlemények Szerkesztőségének és a Tanácsadó Testületnek minden tagja, valamint a bírálók a bírálati-szerkesztési folyamat során a kéziratkezelő-rendszerben lévő, bármely szerkesztési fázisban járó cikkel kapcsolatos minden adatot és információt kötelesek bizalmasan kezelni. Ez alól csak a szerző(k) aláírásával hitelesített nyilatkozat adhat felmentést. Ha a Szerkesztőség, illetőleg a Tanácsadó Testület bármely tagjának, vagy akár a bírálók valamelyikének olyan szakmai-etikai kérdéseket érintő információi vannak, amelyek a közlést érdemben befolyásolhatják, akkor azt haladéktalanul a Főszerkesztő elé kell tárniuk. Ilyen esetekben a Főszerkesztő köteles ezen kérdéseket a szakterületileg érintett szerkesztőségi- illetve tanácsadó testületi tagok, valamint a szerző(k) bevonásával tisztázni és ez alapján döntést hozni a kézirat sorsáról. A bírálati-szerkesztési folyamat során keletkező bírálati anyagokat és levelezést szintén bizalmasan kell kezelni. Ezek közül azok, amelyek a kéziratkezelő-rendszer használatával jönnek létre (akár a szerkesztőségi, akár a bírálói, akár a szerzői felületen), vagy abba file-feltöltéssel kerülnek, az aktuális kötet nyomdai előkészítésekor archiválásra kerülnek és onnan indokolt kérés esetén a Főszerkesztő hozzájárulásával visszaállíthatók.

További részletekért ld. https://publicationethics.org

Tagok listája

Név Fokozat/Évszám Munkahely/Évszám Szakterület(ek) Elérhetőség Feladatkör
<% member.last_name | uppercase %> <% member.first_name | uppercase %> <% member.academic_degree_hu %> <% member.workplace_hu %> <% member.professional_field_hu %> <% member.email %> <% member.task_hu %>

Tagok listája

# Név E-mail cím
Elnök Dr. Ádám József , az MTA rendes tagja jadam@
epito.bme.hu
Tagok Dr. Biró Péter , az MTA rendes tagja biro.peter@
epito.bme.hu
Dr. Klinghammer István , az MTA rendes tagja klinghammer@
caesar.elte.hu
Dr. Márton Péter , az MTA rendes tagja martonp@
ludens.elte.hu
Dr. Bozó László , az MTA rendes tagja bozo.l@
met.hu